Egy végtelen szerelem története
6. fejezet: Beköltözés a Kuchiki rezidenciára.
Már egy hónapja koptattam az akadémia padját,de nem sok minden ragadt rám aból amit az órákon elmondtak.
Pedig a nyáron sokat készültem, könyveket olvastam a máglyáról és próbáltam némi gyakorlatra is szert tenni,de ebe az esetbe is kevésnek bizonyult az idő, amit a tanulásra fordítottam.
Az ídő gyorsan telt és alig vetem észre és már Őssz közepe volt.
A levelek mindenféle színben pompáztak a fákon és a nap mélán nézet rám vissza.
Mintha öt látam volna ismét gondolataimba .
Byakuya-samat.
Kivel már rég nem találkoztam.
Tán csak egy édes kaland voltam számára.
Gondterhelten néztem az őszi égen az úszkáló bárány felhőket.
Nem hitem saját gondolataimba.
Már megint peszimista vagyok,csak azért mert nem látom öt mindenap.
Szinte fáj ha nem látom és nem nézhetek csodás szemeibe.
Aztán mélán lenéztem az erkélyről és a lenti üres útcán meglátam öt.
Byakuya samat akit annyira vártam már hetek óta hogy ismét láthasam.
Felnézet az erkélyre és rám tekintet ,elmoslyodva tovább ment.
Tán nem is feledet el csak sok a munkája.
Röpült át gondolat foszlányként eme röpke gondolat.
Aztán hirtelen elvörösödtem,hogy én milyen ostoba vagyok!!
Megfeledkeztem egy fontos eseményről vagy is igéretről.
De azt nem is én igértem hanem Byakuya sama és újból magamba roskadtam.
Úgy látszik még sem olyan erös az érzelmi kötödés kettőn közt, hogy legalább a hétvégén meglátogathassam.
Bár ha Byakuya sama tenné ezt nem lenne ellenemre.
Midőn eluntam az erkélyen való álldogálást bementem szobámba és leheveredtem beágyazatlan ágyamba. Nagy sóhaj szakadt ki ajkamból és ara gondoltam, hogy ez a legunalmasabb hétvégém, amit eddig átéltem.
Még az se volt ennyire unalmas mikor a múlthéten átmentem Reikohoz korrepetálni.
Hiába sopánkodok, itt úgyse érek el vele semmit.
Feláltam az ágyról és ismét nagy sóhaj kíséretébe megfésültem hajamat.
Aztán meg igazirtottam a vadorgona lila kimonómat.
Megmozgattam lábujjaimat, valami hiányzót róla.
Persze a tabi ütöttem magam homlokon és oda sietve a szekrényhez elkezdtem benne kutatni.
Nagy nehezen ráakadtam egyre.
Leültem a földre és felhúztam a lábfejemre.
Feláltam és gyorsan zorit húztam a lábamra, és lesietem a kollégium bejáratához.
Elnézetem jobbra aztán balra,de sehol nemérzékeltem Byakuya-samam lélekenergiáját.
Tán már el is ment.
Szomorúan elindultam a park felé, hogyha már eljöttem otthonról, legalább sétáljunk egy kicsit.
Mi közbe a park kietlen útján sétáltam le horgasztot fejel, egy nagyon ismerős hangra lettem figyelmes.
Felemeltem fejemet és a tekintetem meg pillantotta Byakuya-samát amint ép Rukiával beszélget.
Kiáltani akartam de nem jöt hang ki torkomon.
Lecövekeltem és csak néztem öt mint egy távoli pontot a végtelenbe.
Valami különös érzéstől vezérelve elforditota Byakuya fejét és alig félméterel töle összetalálkozót tekintete Hisako-sanéval.
Ismét lehorgasszttotam fejem és legszívesebben elrohantam volna,de nem tudtam ott hagyni azt a férfit, akit oly annyira szeretek.
Byakuya ránézet Rukiára .
Rukia megértette most bátyának fontosabb dolga akadt.
Meghajolt és visszaindult a 13. osztag szállására.
Byakuya-sama elindult felém és a szívem majd kiugrot helyéről, annyira kalapált az izgalomtól.
Attól a tudattól, hogy ismét válthatók vele párszót.
Megfogta a kezem kedvesen és rám nézet.
Eleresztet egy pici mosolyt és kedvesen rám nézet.
Örülök Hisako-san hogy végre ismét, összetalálkoztunk.
Ne haragudjon, amiért nem tudtam elég időt szentelni kapcsolatunkra.
Nem számit Byakuya-sama. Bizonyára sok volt a munkája.
Elindultunk az úton egy bizonyos irányba.
Byakuya kedvesen rá nézet Hisakora és ép szóra nyitotta ajkát.
Szeretném, ha holnap meglátogatna a kuchiki rezidencián.
Ott ismét kettesbe lehetünk.
Együttértően bologatam és közbe az ajkamon megjelent egy halvány mosoly.
Felnéztem az égre, ami rózsaszín ködbe borult.
A lemenő nap fénye megcsilantota szemem fényét és boldog voltam.
Mert Byakuya –sama-val lehetek.
Rövidke kis séta útán egy csodás kis tavacskához értünk.
Nem is tudtam, hogy itt is van tó!
Mondtam meglepödöten Byakuya-samának.
Igen Hisako-san.
Régi szép emlékeket idéz fel benem a tó .
Igen Byakuya sama?
Kisé sanda tekintetel ránéztem.
Milyen emlékek lehetnek,mert ismét fájdalmat és örömöt látam arcán.
Eből tudtam hogy megint Hisanára gondol.
Nem mondtam semmit.
Szomoruan néztem ahogy a víz fodrozodik és egy pillanatra meglátam a hold ezüstös alakját a tükrébe.
Byakuya-sama úgy érzem megint eltávolodtunk egymástól.
Megint olyan mint egy …
Mint egy mi?
Kérdezte tölem vissza Byakuya –sama.
Zavaromba elvörösödtem, és hogy ne lássa zavaromat, hátat fordítottam neki.
Mint egy el érheteken falevél, amit nem tudok leszakítani.
Sajnálom, ha így érzi Hisako san.
Jöjjön el holnap, és mindent megbeszélünk.
Visszafordítót maga feléle, és váratlanul egy csókot, nyomot az ajkamra.
Későre jár Hisako-san.
Hazakísérem.
Nem tudtam mit mondani neki, csak némán bólintottam egyet és elindultunk visszafelé a kikövezet úton.
Egész végig feszült csend borult ránk.
Mindketten ismertük a feszültség okát. Az örökárnyék tán mindig közénk fog állni, és sose fog békét nyújtani kettőnknek.
Byakuya-sama tudta mire gondolok, mikor ezt mondtam neki.
Azt hiszem túl messzire mentem ezzel a kijelentéssel,de a túl nagy szám és a indulataim intenzíveké váltak.
Meg álltunk a kollégium előtt és ép meghajolni készültem előtte mikor megint váratlanul megcsókolt és erősen magához húzót.
Jöjjön el holnap hozzám,Hisako-san.
Nagyon fontos lenne.
Belenyomta a kezembe a bilétát, amivel be tudok menni a kuchiki birtokra.
Eltávolodót testünk egymástól és búcsút intetem neki.
Byakuya-sama megfordult és elindult hazafelé a kuchiki birtokra.
Szidta is magát gondolatba rendesen, amiért ilyen hosszú ideig romantikázott, mert várta otthon a sok papír munka.
Bementem a bejáraton és az éjjeli őre néztem.
Látom most Kuchiki kapitánnyal jött haza.
Elvörösödve néztem a kapuőrt és hebegve, habogva próbáltam neki válaszolni.
Igen vele.
Miért tán baj?
Kérdeztem vissza, de választ nem kaptam.
Láttam, amit láttam.
Egy sejtelmes mosolyt eresztet el szája szélén.
Nem törődtem vele és felsietem a szobámba.
Az erkélyen elidőztem egy kicsit, aztán beléptem a szobámba.
Elgyűrt fejel az ágyamhoz mentem és ledőltem rá.
Nem tudtam, mit gondoljak most Kuchiki Byakuyaról.
Még ennyi idő után is az érzelmeivel viaskodik?
Megcsóváltam magamba fejem és nem igazán értetem, azt hogy mit miért tesz.
Az egyik pillanatba olyan közömbös aztán meg titokzatos és érdeklődő.
Felálltam az ágyamról a mosdó helyiségbe sietem és meg mosakodtam.
Átvetem hálóruhám és gyorsan, feletetem kevés vizet, egy kis gyümölcs teának.
Aztán fogtam a poharam, és az ágyamhoz sietem.
Nagyon lassan megittam szokásos tea adagomat.
Meg próbáltam visszapörgetni az elmúlt hónapokat.
Úgy éreztem magam, mintha dezsavüt élnék át.
Valahogy a mai nap nagyon emlékeztet egy régebbi napomra mikor ugyan így némák és feszültek voltunk egymással.
A feszült pillanatok után mindig valami jó szokót történi.
Ezért némi kíváncsisággal vártam a másnapot mikor is meglátogathatom ismét Byakuya-samat.
A tekintetem még mindig a holdat figyelte és a sötétkék ég titkolózva nézet rám vissza.
Mintha azt sulykolta volna belém hipnotikusan, hogy aludnom kell.
A szemhéjam elnehezdett és lecsukódót.
Elaludt.
Másnap reggel már a nap magasan járt mikor ki keltem az ágyamból, és meredten | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
